Talajoltás – „A tudománytól a gyártásig”
„A tudománytól a gyártásig”, avagy az ötlettől a megvalósításig. A talajoltóanyagok fejlesztése igazi sikertörténet, és most nem gazdasági szempontokra gondolok. Nem, hanem arra az elégedettségre, amit mint kutató érzek. Tapasztalhattam, hogy az alapkutatással töltött évek tudományos eredményei az alkalmazott kutatásban is ígéretesek, majd a kísérleti fejlesztések és a szántóföldi hatékonysági vizsgálatok után a gyakorlatban is sikerrel alkalmazhatók. Olyan emberekkel dolgozom együtt, akiket ugyanaz az elv vezérel, mint engem: környezetbarát, fenntartható megoldások kidolgozása a mikrobákban rejlő lehetőségek feltérképezése és kiaknázása által. Az alábbi kisfilmben munkatársaimmal a BioFil termékcsalád létrejöttének egyes fázisait foglaljuk össze.